...
Ritának hívnak, és idén érettségizem. A múlt nyáron két hetet a francia
Riviérán töltöttem a szüleimmel. Persze nem lóghat az ember állandóan a
szülei nyakán, a szállodában és a strandon sok velem egykorú lánnyal és
sráccal ismerkedtem meg. Együtt lógtunk, végiglátogattuk a környék
összes strandját, esténként diszkóztunk, szóval jól éreztük magunkat.
Egyik nap azonban épp egyedül csavarogtam az egyik, Nizzától elég
távoli strandon, és bevallom, veszettül unatkoztam. A szüleim ugyan
csak tízre vártak, de én már ötkor elindultam. Felvettem egy hosszú
pólót a fürdőruha fölé, hónom alá csaptam a strandszatyrot, és
felmásztam az útra stoppolni.
Általában nem kell sokat szobroznom az út szélén, de válogatós
vagyok, meg óvatos. A magányos férfiakat, ha lehet, kerülöm, úgy
biztonságosabb. Szóval egy tucat kocsi elhúzott mellettem, mire egy
jónak tűnő megállt. Nagy, szürke kocsi volt, hogy milyen márka, nem
tudom, nem vagyok szakértő, talán Volvó, ketten ültek benne.
- Hova mész? – kérdezte a nő.
- Nizzába asszonyom.
- Mi is. Szállj be! – hátranyúlt, hogy kinyissa az ajtót, én pedig bevágódtam a széles, kényelmes hátsó ülésre.
- Nagyon köszönöm. – mondtam udvariasan.
Elvégre az ember legyen udvarias, ha stoppol. Nem? Bonjour-ral
köszöntek, és már indultunk is. Jobboldalt ültem, láthattam a volánnál
lévő férfi profilját. Arcra negyven körülinek látszott, de a haja már
majdnem teljesen ősz volt. A fehér pólóhoz képest a bőre erősen
napbarnított, a hangja, ahogy az előbb köszönt, szimpatikus, és elég
jóképű volt. Végül is tökmindegy, hogy ronda vagy szép, de az ember
mégiscsak jobban szeret jóképű útitárssal utazni. Nem?
Beljebb araszoltam az ülésen, hogy a nőt is szemügyre vegyem
magamnak. Őt harmincra saccoltam, csinos, rövidre vágott haja volt, és
nagy szemei. Talán kékek, ezt nem láthattam. Hátul gombolódó, kék blúzt
hordott. Mintha megérezte volna, hogy nézem, hátrafordult.
- Na? Mit gondolsz rólunk?
- A francba! – csak gondoltam.
- A tükör visszafelé is mutat. – bökött fölfelé mosolyogva.
- Szóval? – gyönyörű fehér fogai voltak, elöl egy kis hézaggal, és a szeme tényleg kék.
De most mi a fenét mondjak?
- Szóval? Úgy gondolod, hogy szép pár vagyunk? – volt némi irónia az arcán, ahogy kérdezte, és rám nézett.
Tök ciki! Most mit mondjak, hogy szépek?
- Igen, igen… azt hiszem. – nyögtem ki, és a továbbiakban igyekeztem az egyébként abszolút érdektelen tájat tanulmányozni.
- Hát, ha te nem szólalsz meg – folytatta a nő – én azért
elmondhatom, hogy téged nagyon is csinosnak talállak. Nincs igazam
Henri?
A férfi megigazította a tükröt, láthattam az arcát, amíg engem tanulmányozott. Markáns arca volt, férfias és mégis gyengéd.
- Nagyon is, nagyon is csinos. – mondta a férfi.
Tulajdonképpen én is megdicsérhetném őket, gondoltam. Nincs abban semmi, és tényleg szépek.
- Én is úgy gondolom, hogy maguk nagyon szépek. – böktem ki.
- És, és nagyon jól néznek ki együtt. – fűztem még hozzá.
A nő hangosan felkacagott.
- Nem rossz! Hallod ezt Henri?
- Tudod, mi tökéletesen összeillő pár vagyunk. – fordult hátra még mindig kacagva.
- Azonos az ízlésünk, azonosak a vágyaink, ugyanarra gondolunk ugyanabban a pillanatban.
- Igen? És ebben a pillanatban mire gondolnak ketten együtt? –
csúszott ki a számon némileg szemtelenül. De tudják, kit röhögjenek ki,
ha ennyire el is vannak durranva maguktól!
Egymásra néztek és mosolyogtak.
- Tudod, ha tíz perce kérdezed, mielőtt találkoztunk volna, azt
mondom, hogy hazamenni, átöltözni, és elmenni valahova vacsorázni… -
mondta a nő
- De most – folytatta a férfi – inkább rád lenne étvágyunk.
Elakadt a lélegzetem. Most vagy nem értettem jól, amit mondott,
vagy szemrebbenés nélkül azt közölte velem, hogy… 17 éves voltam, és
nem igazán tudtam elképzelni, mit is csinálhat három ember együtt.
- Na, mit szólsz hozzá? – kérdezte a nő mosolyogva.
Á, hülyeség, egyszerűen rosszul értettem valamit, nem ismertem a
kifejezést. A férfi csak kedves akart lenni, és vacsorázni hívott? Én
meg fantáziálok, tök ciki lenne egy ilyen félreértés.
- Semmit, nem is tudom, mit gondoljak…
- Gondold azt, hogy mi azt szeretnénk, ha közöttünk lennél a
hálószobánkban. Mi pedig szeretnénk téged csókolgatni, simogatni, és
ezer más módon kényeztetni. Na, mit szólsz? – és mosolygott, de a szeme
nagyon is komolyan csillogott.
Nem tudtam megszólalni. Nem voltam már szűz, de azért mégis! Ilyen
csak Franciaországban fordulhat elő! Egy pár nő tagja mosolyogva
kifejti, hogy a barátjával együtt le akarnak fektetni. Ilyen nincs!
Másrészt viszont valahol a dolog rettenetesen izgalmas. Hát mikor
történhet az ember lányával ilyen kaland? Tagadhatatlanul egy vonzó,
attraktív pár, nyugodtan odaillenének a cannes-i filmfesztiválra, vagy
egy monacói hercegi fogadásra. Hát mikor találkozhatok én ilyen
emberekkel, mondjuk otthon?
- A szüleimmel nyaralok, tízre várnak haza. – mondtam.
- Értem, de egyelőre hat óra sincs. Szóval az ajánlat: beérünk
Nizzába, eljössz hozzánk, megiszunk egy italt. Aztán levetkőztetünk, és
megpróbálunk neked örömet szerezni. De ha nem érzed jól magad,
bármelyik pillanatban felállhatsz, és eljöhetsz. Erre szavamat adom, és
a férjem is.
Szóval házasok, csak nem hordanak gyűrűt. Menjek velük? Az igazság
az, hogy igenis velük akarok menni. Mert izgat a dolog, mert nőnek
néznek, igazi nőnek.
- Igen, igen, szeretnék. – nyögtem ki.
- Nagyon jó! – mosolygott a nő – És voltál már együtt párral?
- Nem, még nem.
- Ez lesz az első? Igazán? – Bólintottam.
- De fiúval azért már voltál? – hát persze, azért teljesen hülyének nem kell engem nézni.
- Egy kicsit. – mondtam őszintén.
- Csak nem vagy még szűz? – ezek tényleg hülyének néznek.
- Nem, nem, már egy éve. – mondtam.
- Bravó! És azóta, gyakran csinálod?
- Hát néhányszor. – de azért tudok a dolgokról, tettem hozzá gondolatban.
- És lányokkal voltál már?
- Ó, igen, persze. – azért mindenre nem rázhatom a fejemet!
Különben igenis simogattuk már egymást egy barátnőmmel. Ki volt bukva
szegény, otthagyta a fiúja. De azért hihetetlen, hogy ezek milyen
nyugodtan beszélnek ilyesmiről!
- A barátnőddel? – vette át a szót a férfi.
- Természetesen. - válaszoltam.
- És sok barátnőd van?
- Hát persze, három, négy. – gondoltam, ha már lúd, legyen kövér.
- Akkor itt nagyon unatkozhatsz, nem? Vagy kisegíted magad néha?
- Hogy?
- Arra gondoltam, hogy maszturbálsz-e?
Hát ez nem igaz! Igen, igen, magamhoz nyúlok, és nem csak itt, hanem otthon is! És akkor mi van? Mit akartok még tudni?
- Mondd csak, tulajdonképpen hány éves is vagy te? – kérdezte a nő.
- 18. – hazudtam hozzá egy évet magabiztosan.
- De nem francia vagy, ugye?
- Nem, magyar.
- Magyar? Bocsáss meg, azt hittem, német. A német lányok ilyen bátrak és felszabadultak, mint te. – mondta a nő.
Egymásra néztek.
- Hát, ha nem gondoltad meg magad, akkor megpróbálunk neked olyan
örömöt adni, amilyet talán még soha nem kaptál, sem a barátaidtól, sem
saját magadtól. Jó? Rendben, Henri? – fordult még a férjéhez.
- Nagyon jó. – bólintott a férfi.
Nagyon jó, gondoltam én is, de azért kíváncsi leszek rá. Azért én
is tudom, amit tudok. Mert jó a szex, tényleg nagyon jó, de nekünk
lányoknak egy szép esti séta néha sokkal többet jelent, annál, hogy a
fiúk se szó, se beszéd nekünk essenek. Ezt már tapasztaltam néhány
barátomnál. A nő biztos náluk is csak a férfi kedvéért megy bele ebbe,
engem viszont izgat a dolog, tehát megyek. Láttam, hogy a nő keze
átvándorolt a szomszéd ülésre. Előrehajolni nem mertem, biztos a
nadrágon keresztül simogatja. Én is nedvesnek éreztem magam egy kicsit,
jó lett volna megnézni az ujjammal, de biztos észrevették volna.
- Megérkeztünk, itt lakunk az utca végén. – fordult hozzám a nő
A keze továbbra is a férfi ölében feküdt.
A hetediken béreltek apartmant, erkéllyel és kilátással a tengerre.
Hát szálloda és szálloda között van különbség. Ez határozottan a nagyon
sok csillagos kategóriába tartozott.
A liftben közöttük álltam. A férfi alig volt magasabb nálam, és
már több volt az ősz hajszála, mint a fekete. Elég sovány volt, vagy
inkább szikár, így pontosabb. A nő alacsonyabb volt nálam, és teltebb,
a melle, feneke nagyobb volt, mint az enyém, de azért karcsú, lapos
sarkúban is szép lábakkal. Állapíthattam meg, amikor kiléptünk a
liftből, és előrement ajtót nyitni.
- Tudom, hogy kevés az időd, ha tízre haza akarsz érni – mondta –
de azért az erkélyt nézd meg, gyönyörű a kilátás. Én addig viszek egy
italt a hálóba. Kérsz te is?
- Ez van… Nézz körül! – mutatott körbe a férfi, aztán kézen fogva kivezetett az erkélyre.
- Mindjárt hozok italt. Szereted a whiskyt?
- Igen. – ha szokott is otthon lenni, sose kóstoltam.
A kilátás tényleg gyönyörű volt, az égtől a tengerig a kék ezer
árnyalatát fonta körbe az öböl partjának zöld-sárga-barna kígyója.
Órákig elnéztem volna, különösen, mert pillanatonként hol megbántam,
hogy ott vagyok, hol türelmetlenül vártam, hogy kezdődjön már el
valami. Akartam is, meg féltem is, leginkább hagytam magam sodortatni,
amikor a férfi figyelmesen bekormányozott a hálóba.
A halvány pasztellszínű falon ízléses rajzok lógtak. Nem
másolatok, eredetiek, látszott. Vastag, puha szőnyeg, hatalmas és
meglepően magas ágy, földig érő fehér prémmel letakarva. Az ággyal
szemben tükör, oldalt apró asztalka, néhány székkel.
- Tetszik?
- Csodálatos. – tényleg az volt, filmekben látni ilyet.
- Fontos, hogy az ember jól érezze magát ott, ahol épp van. Nem?
- Itt az ital. Mondd csak, hogy is hívnak tulajdonképpen? – nyújtotta felém a poharat a nő.
- Rita.
- Rita, szép név. Akkor, Rita igyunk a találkozásunkra, és az ilyen szabad lányokra, mint te.
Ittam, nyeltem, aztán krákogtam és köhögtem.
- Ha túl erős, nem kell meginnod. Keresünk neked valami mást.
Hálás voltam a férfinak, hogy ezt mondja, úgy hogy egy köszönő
pillantással le is tettem a poharat. A whiskyvel majd inkább máskor
ismerkednék. Amúgy is eléggé vert a szívem, és akkora gombóc volt a
torkomban, hogy na. Mindenesetre figyelmesek voltak és kedvesek, és
megígérték, hogy ha akarok, bármikor elmehetek. Ez megnyugtatott
valamennyire.
- Gyere, ülj mellém az ágyra! – hívott a nő.
Melléereszkedtem, a prém nagyon finom és puha volt. A férfi állva
maradt, az italát kortyolta, egy pillanatig minket nézett, aztán
kisétált a szobából. Amint kiment, a nő átkarolta a vállamat, és minden
bevezetés nélkül puhán megcsókolt. A nyelvével egy picit szétnyitotta
és végignyalta az ajkamat. Jólesett, hagytam, hogy óvatosan
hátradöntsön, és elnyúltunk az ágyon. Könnyedén, természetesen fedezte
fel a számat, államat, nyakamat.
- Vedd le a bikini felsődet! – súgta a fülembe.
Az ajka puha volt és gyengéd. Felíveltem a hátam, hogy kigomboljam
a melltartót, ő bal kézzel a pólóm alá nyúlt, és feljebb tolta.
Csókolózás közben az egyik mellemet simogatta, két ujja közé fogta a
bimbót és morzsolgatta. Aztán a keze a másikra vándorolt, és felváltva
becézgette őket, amíg a szájával az enyémre borult. Kellemes volt,
feloldotta a bennem futkározó feszültséget. Már majdnem a férfiról is
elfelejtkeztem, amikor két kezet éreztem meg a fürdőruhám nadrágján.
Megemeltem a csípőmet, hogy segítsek neki lehúzni, és lesandítottam,
hogy megnézzem magamnak. Már teljesen meztelen volt, és nem takargatta,
dugdosta magát, mint a barátom szokta. Sőt, látva, hogy a nemi szervét
nézem – hosszú volt, formás, rózsaszín, és nem tűnt túl vastagnak – még
közelebb is jött, félig feltérdelt az ágyra.
- Tetszik neked? – mosolygott rám.
Nem tudtam felelni, mert a nő teljesen lefoglalta a számat, csak a
szememmel ragyogtam feléje, hogy tetszik. Nagyon is tetszik, a
kedvességük, a természetességük, a gyengédségük. Már nem féltem, már
nem akartam elmenni. Lehunytam a szemem, hátradőltem, és elengedtem
magam. Élveztem a nő becéző kezeit, száját, hagytam, hogy a férfi a
csípőm alá nyúljon, kicsit megemeljen, és az ölemre hajoljon. Már
nagyon nedves voltam, ő bedugta a nyelvét és azzal furkált, mozgott
odabent. Ilyet még senki nem csinált nekem, szenzációs érzés volt. A nő
elvált az ajkamtól, és a mellemet vette kezelésbe. A nyakamba gyűrte a
pólót, a szájába vett, ráfújt a bimbóra, hogy végigborzongtam,
csiklandozta a nyelvével, és nekem hangosan nevetni lett volna kedvem,
olyan jó volt. A férfi nyelve közben odalent egyre gyorsabban mozgott.
Nagyon jól csinálta. Aztán fönt a nő az egyik bimbót a szájába vette,
és erősen szívta, a másikat a kezével simogatta. Ez alatt a férfi a
csiklómat vette a szájába, az ajkával szorította, a nyelvével izgatta.
Mintha áramot vezettek volna belém, megrándultam, nem tudtam, hol
vagyok. A csípőmet nekivágtam volna a férfi arcának, de leszorítva
tartott, a testem hullámzott, vonaglott alattuk. Soha még ilyen
orgazmusom nem volt! És „csak” a kezük, szájuk által. Lihegve,
kimerülten hullottam vissza.
- Jó volt? – kérdezte a nő.
- Nagyon.
- Nagyon érzéki a kislány – mondta a férfi – és úgy látszik, szereti az orális szexet.
- Feküdj csak vissza nyugodtan Rita. Ez csak egy kis hors-d’oeuvre volt.
- De lehet, hogy már szeretne hazamenni?
- Ó, nem, dehogy. – tiltakoztam.
- Bámulatos egy lány vagy. – mondta a nő.
- Téged, hogy hívnak?
- Marie-Laure.
- Szép név, szelíd, mint te.
- Pihenj egy kicsit most. Addig mutatunk neked, valamit, jó?
Kényelmesen elnyúltam az ágyon, hátamat a fejtámlának támasztva, és a tükörből egy nagyon elégedett lány nézett rám.
- Szeretnéd, ha levetkőznék? – a nőre néztem.
Gyors mozdulatokkal szabadult meg a ruháitól. Igazi nő volt, csodás
mellek, lapos has, sűrű, vörös szőrzet. Megfordult előttem, hogy
megbámulhassam hátulról a csípő lágy ívét, a két méltóságteljes
félgömböt. Szerettem volna megérinteni, végigsimogatni őket. Egymás
mellett álltak, és gyönyörűek voltak. A férfi izmosan, félig mereven,
hogy jó volt nézni a hímvesszőjét. Én is ledobtam a pólómat, és
visszafeküdtem az ágyra, hogy sütkérezzek a tekintetükben.
- Gyönyörű tested van Rita. – mondta a nő.
- Dehogy, a tiéd csodálatos.
- Különböző a felépítésünk, de te még sok férfit fogsz boldoggá tenni.
- Téged szeretnélek. – mosolyogtam rá.
- Csak őt? – kérdezte mosolyogva a férfi?
- Jaj nem, dehogy…
- Aranyos vagy Rita. Most nézd egy kicsit, mit csinálunk, jó?
A nő letérdelt a férfi lábai elé, és – hát ilyet még soha nem
csináltam – a szájába vette a péniszét. Tudtam, ezt hívják szopásnak,
és én szégyenlős tiszteletet éreztem a nő iránt, akinek a szájában néha
teljesen eltűnt a hímvessző. Aztán félig előbukkant, csak hogy újra
eltűnjön, közben a tövét könnyedén tartotta a kezében. Időnként
kiengedte a szájából, hogy a nyelvével körbenyalja a végét, oldalát.
Akkor már nagyon nagy volt, és kemény, a nő arca egészen behorpadt az
erős szopástól. Látszott, hogy nagyon élvezi. Vajon ez tényleg ilyen
jó?
- Szeretnéd kipróbálni?
- Még soha nem csináltam…
- Annál jobb, csak csússz közelebb az ágyon, így egész közel leszel a férjemhez.
Hasra feküdtem az ágyon, az arcom így épp egy magasságban volt a pénisszel.
- Itt van… - fordult felém.
- A legfontosabb, hogy a fogaddal ne érj hozzá.
- Csinálj úgy vele, mintha jégkrémet nyalnál! – mondta a nő.
- Oké.
- Csak belém ne harapj. – nevetett a férfi.
- Félted, mi? Vedd a szádba, amennyire tudod, és nyald a
nyelveddel. Lehelheted, szophatod, nyalhatod, ahogy megy. Rá fogsz
jönni, hogy nagyon sokféleképpen lehet csinálni. – ült mellém a nő az
ágyra.
Nagyon izgatott voltam, azért lehet, hogy ez mégsem olyan egyszerű.
Közelebb hajoltam, arasznyira volt az arcomtól. Most már nem rózsaszín
volt, hanem vörös, a vége határozottan karmazsinszínű, és így néhány
centiről észrevehetően lüktetett.
- Félsz? – kérdezte a nő.
- Nem…
Szélesre nyitottam a számat, és benyeltem, amennyit tudtam –
teljesen nem sikerült – az ajkammal jó alaposan megszorítottam. Egészen
kitöltötte a számat a meleg, lüktető, élő pénisz. Igyekeztem úgy
csinálni, ahogy a nőtől láttam. Mozgattam a fejemet, hagytam, hogy
csúszkáljon a számban, vigyáztam, hogy a fogam ne karcolja végig az
érzékeny bőrt. Szokatlan volt, de tetszett. Amikor az álkapcsom már
kezdett fáradni, kiengedtem, és nyalogattam. Aztán rájöttem, hogy ha
csak a végét veszem a számba, akkor szívni tudom, és a nyelvem is
mozoghat.
- Félelmetes! – nyögte a férfi.
- Tartsd a kezeddel, úgy könnyebb! – tanácsolta a felesége.
A szám ahhoz kicsi volt, hogy egészen benyeljem, de a maradékot át
tudtam fogni az ujjaimmal. Emlékeztem, hogy a nő oldalról is játszott
vele, hát kiengedtem, az arcomhoz szorítottam, végigcsókoltam, és
nyalogattam. A szőrzete barna volt és durva, majdnem tüsszentenem
kellett tőle, amikor az orromat nekidörzsöltem. Inkább a heréit
birizgáltam óvatosan a nyelvem hegyével, itt olyan kevés szőr volt,
mint a köldökénél. Amikor kipihentem magam, újra a számba vettem, és
behorpadó arccal szoptam. Nagyon tetszett a dolog!
- Állj meg! – hallottam felülről.
Meglepődve engedtem ki.
- Valamit rosszul csináltam?
- Ellenkezőleg! Nagyon jól, csak nem akarja még befejezni. – simogatta meg a vállamat a nő.
- Igazán? Jól csináltam?
- Nagyon is! Bámulatos tehetség vagy. – hajolt hozzám a férfi, és egy puszit nyomott az arcomra.
Bámulatos tehetség, bámulatos nyelv, és ezt még soha nem mondták nekem. Büszke voltam rá, hogy igazi nő vagyok.
- Menjünk az ágy végébe! – mondta a nő, és megsimogatta az arcomat.
Szerettem őket, mindkettőjüket. A nő előrehajolt, háttal a
férfinak, könyökével az ágyra támaszkodva. A tükörből láttam a fenekét,
teltebb, nagyobb volt, mint az enyém. Az ágyon ülve néztem
napbarnított, sima hátát, a gerinc vonalát a horpadásig, ahol a feneke
kezdődött. A lába könnyű terpeszben volt, a tükör mutatta a combjai
közül kitüremkedő vörös szőrzetét. Fejét a karjára fektette, melle a
prémre simult. A férje mögéje állt, és lassan látszólag fáradtság
nélkül dugta be neki. Amikor már egészen bent volt, megfogta a
csípőjét, és keményen magára húzta. Így mozogni ugyan nem tudott, csak
hozzádörzsölte az ágyékát. Elképzeltem, hogy a pénisze, most a nő
hüvelyét tölti ki ugyanúgy, ahogy az előbb az én számat. Láttam, hogy
közben elől az ujjaival simogatja őt. A nő fojtottan nyögött, amíg a
férje csinálta neki, és amikor erősebben lökte előre a csípőjét
hangosan felkiáltott. Nagy szemeit félig lehunyta, de közben engem
keresett a tekintetével.
- Simogasd magad Rita! Szeretném látni, ahogy a lábad közé nyúlsz,
amíg a férjem szeret engem. Képzeld azt, hogy egyedül vagy az ágyban
egy meleg nyári éjszakán!
Nem kellett kétszer mondania. Odacsúsztam egészen a fejéhez,
szélesre nyitottam a lábamat, és szemérmetlenül maszturbálni kezdtem,
amíg néztem őket. A férfi egyre gyorsabban simogatta a csiklót,
lendületesebben mozgott a csípőjével, az ágy meg- megrázkódott.
- Simogasd magad, légy szíves! Nyúlj be kedves! Mélyebben! Gyerünk Rita! Gyerünk! – hallottam a suttogását.
A férfi szünet nélkül mozgott benne, dörzsölte, csavarta a
csiklóját. Én magamban felejtettem az ujjamat, és bámultam őt. Rabul
ejtett a látványa. Rabul ejtett, ahogy az ágyra hullott, a lábai
erőtlenül lógtak a földre, a férfi mélyen benne, keze a hasa és az
ágytakaró közé szorulva. Gyönyörű volt! Óvatosan szabadította ki a
kezét, és húzta ki a péniszét. A felesége nem mozdult, lehunyt szemmel
hevert, mintha aludna. A hímvessző fényesen csillogott. És ő még mindig
nem ment el!
- Láttam, hogy tetszett neked a szopás, szeretnél most még egy kicsit segíteni? – kérdezte suttogva.
Bólintottam, és kezdtem lemászni az ágyról.
- Nem, nem maradj csak!
Félig ülve maradtam, fejemmel az ágytámlán. A férfi feljött az
ágyra és fölém állt, a lába közé vett, a pénisze fölöttem lengett.
Aztán letérdelt, és így már csak arasznyira volt az arcomtól. Egyik
kezével felemelte a fejemet, hogy elérjem. Nyitott szájjal vártam, és ő
a csípőjét előretolva bedugta. Aztán szorosan átfogta a fejemet, hogy
nem tudtam mozdulni.
- Ne mozogj, csak nyisd ki a szád, és nyald, amikor benned vagyok!
Egyre gyorsabban mozgott ki be, a hímvessző csak nőtt és nőtt. Én
szélesre nyitottam a számat, és hagytam, pedig olyan mélyre bedugta,
hogy az elképzelhetetlen.
- Így akarsz elmenni? – húzódott közelebb a felesége.
- Nem, dehogy! De ez a kölyök csodálatos.
Folytatta a mozgást, a számmal szeretkezett. Lehunytam a szememet,
és úgy lélegeztem, ahogy tudtam. Egy csoda volt, elképzelhetetlen,
leírhatatlan csoda. Sokáig mozgott rajtam, gyorsabban, lassabban,
egészen mélyen és alig a végével, nem gondolkoztam, csak éreztem, hogy
odalent is lángba borulok. A lüktető, kemény pénisz égette a számat,
sötét volt, és hullámzott alattunk az ágy, mintha lágyan ringó
vitorláson lettünk volna valahol a tengeren, és én nagyon boldog
voltam. Arra tértem magamhoz, hogy mozdulatlan fölöttem. Felnéztem és
láttam, a szeme lehunyva, sovány nyakán feszülnek az izmok. Mozdítottam
volna a fejemet, de a felesége megfogott.
- Ne! Még ne!
Sokáig tartott, amíg felnyitotta a szemét.
- Rita, bámulatos vagy!
- Akkor talán átengedhetnéd egy kicsit nekem is, amíg összeszeded magad. Mit szólsz hozzá Rita?
- Persze.
- Rendben. – mondta a férfi, és az egyik székre telepedett, ahonnan jól láthatott minket.
A nő fejjel a lábam felé csúszott, megfogta a csípőmet és maga fölé
lendített. Egy párnát gyűrt a feneke alá, és a combjait a vállamig
húzta fel, vörös öle így egészen az orromhoz került.
- Így jól egymáshoz férünk. Kényelmes neked?
- Igen, nagyon jó.
Már teljesen nyíltan, minden tartózkodás és görcsölés nélkül beszéltem. Felszabadultam, amit csinálunk, azt ki is lehet mondani.
- Rita, próbáltad már az anális szeretkezést? – kérdezte a férfi.
- Nem, nem, még soha. – válaszoltam.
- És szeretnéd? – csókolt az ölembe a nő.
- Nem, azt hiszem, hogy az nagyon fájhat. – válaszoltam határozottan.
- Nem biztos – mondta a nő – sokan vannak, akiknek így erősebb az orgazmusa. Lehet, hogy te is ilyen vagy.
Hihetetlen pár volt! Úgy tudtak, új és ismeretlen dolgokra
csábítani, hogy egy percig nem idegenkedtem. Soha életemben nem
gondoltam ilyesmire, de most, hogy megemlítették…
- Lehet, lehet – mondta a férfi – de beszélgetés helyett miért nem csináltok inkább valamit?
Szétvetett lábakkal ült a széken és lágyan simogatta magát. Engem
megint felizgatott a látvány. Egyszer megkértem a barátomat, hogy
csinálja magával előttem, de nem volt rá hajlandó. Most meg láttam,
hogy a férfi minden tartózkodás nélkül játszik a hímvesszőjével, amíg
én a feleségével vagyok, és rettenetesen felizgultam. A nő nyelve a
hüvelyemben matatott, az ajka rám simult, az orra csiklandozott. Amikor
az egyik ujja is belém csúszott, én is ráhajoltam. Arcomat, államat a
puha, vörös szőrzetbe temettem, szétfésültem az ujjaimmal, és
megtaláltam a forrása előtt őrködő hosszú, rózsaszín csiklót. Nagyon
komolyan játszottunk egymás nemi szervével. Nem tudom, mennyi idő
telhetett el, egy idő után az én bizsergésem folyamatos volt, és ő is
állandóan hullámzott, tekergőzött alattam. Tiszta őrültek voltunk, az
ujjammal benne vájkáltam, a nyelvemmel a csiklóját simogattam, miközben
ő rázkódott alattam. Meglepődtem, amikor az egyik ujját a fenekembe
dugta, ő pumpálta a hátsómat, én ütemesen szorítottam, elengedtem,
egészen eszemet vesztettem az ötlettől. Aztán én is kipróbáltam rajta,
de három ujjamat a hüvelyében hagytam, és a másik kezemmel izgattam a
fenekében. Neki tetszett, én meg voltam lepődve, milyen könnyen tárul
az ujjam előtt, ez a másik kapu. Egyszerűen úgy éreztem, nem elég a
kezem, szájam, nyelvem, hogy mindent kipróbáljak vele. Amikor elmentem,
karjával, lábával átkarolt, és magára húzott. Éreztem, hogy belőlem rá
ömlik a nedvesség, az én arcom az ő ölétől maszatos. Homályosan
emlékszem, hogy a férfi is mellénk jött az ágyra. A felesége nem
hagyta, hogy megnyugodjak, felszabadította a fenekemet, és két ujjával
nagyon gyorsan kezdett játszani a hüvelyemben. Éreztem, hogy ő is ezt
várja tőlem, és a vörös, szőrös nemi szervére borultam. A férfi közben
markolászta és széthúzta a fenekemet. Mindegy, nem számított. Mindenre
készen voltam, amit csinálnak velem. Tartozom nekik ennyivel, ezért az
élményért! A nyelve ott járt, ahol az előbb a nő ujjai, és ez
ugyanolyan jó forró, bizsergő érzés volt, mintha elöl csinálta volna.
Miközben a nő elöl nyalt a férfi hátul, sőt bedugta a nyelvét. Lazán,
könnyedén, szinte ellenállás nélkül. Az ujjaim közben mélyen a nőben,
aki olyan nedves volt, hogy már a csuklómon csorgott, majszoltam a
kemény, lüktető csiklóját, és a másik kezemmel a fenekébe is
visszatértem. Így együtt olyan hatással voltam rá, hogy a karommal,
arcommal erősen le kellett szorítanom, hogy meg ne szabadulhasson a
mohóságom elől. A férfi a forró, hosszú péniszével csapkodni, dörzsölni
kezdte a fenekem vágatát, és egyszer csak újabb két ujj merült belém,
az övé. Csak soha ne legyen vége! Csak vágja már belém, ugyanúgy, ahogy
az előbb a feleségébe, mélyen, keményen! De nem! Az egyik ujját a
fenekembe dugta, és pumpálni kezdett, mint a nő. Ki, be, körözés, ki,
be. Nem volt rossz, de jöjjön már rám! Mindegy hova, csak jöjjön. Ha
akar, szeretkezzen a fenekemben, csak csinálja már!
Igen, éreztem, ahogy a pénisze megérinti a végbelemet, és préseli,
nyomja befelé. Nem fájt, olyan síkos volt, hogy szinte magától csúszott
be. Igen, most már itt sem vagyok szűz! A szőrzete nekipréselődött a
fenekemnek, és még mindig nem fájt, kicsit feszített. Nem baj!
- Jól vagy?
- Igen. – lihegtem bele a nő ölébe.
Lassan jöttek a következő – nem tudom hányadik – orgazmus hullámai.
Egészen rászorítottam magam a nő nemi szervére, és téptem, nyaltam,
marcangoltam, ő elölről tette velem ugyanezt, a férfi bennem dagadozott
és mozgott. Micsoda pár! Istenem, mit műveltek velem! A férfi egyre
gyorsabban mozgott bennem, és ez valami rendkívüli volt. Én már nem
tudtam nyalni, vagy a kezemet használni, mert minden lökésével
rápréselt az alattam vonagló izzadt, forró testre, a felesége tátott
szájára. És akkor jött két iszonyatos lökés, hogy azt hittem
szétszakít. Felsikoltottam, és ahogy az ágyterítőbe markoltam az egyik
körmöm behasadt. A nő fulladozott, elfordította a fejét, a férfi mélyen
a fenekembe fröcskölt.
Biztos, hogy együtt mentünk el mind a hárman, mert percekig
tartott, amíg egyáltalán meg tudtunk mozdulni. Arra tértem magamhoz,
hogy a férfi apró csókokat ad a vállamra, nyakamra. A pénisze még
mindig bennem volt, de már puhán, és egy pici szorításomra ki is
csusszant. Arcomat a nő sima, hűvös vádlijához szorítottam.
Mielőtt hazavittek volna, még egy jó fél órát, hevertünk egymás
mellett az ágyon félálomban. Én voltam középen, simogatták az arcomat,
fogták a kezemet. Olyan jó volt!
Az úton elmondták, hogy másnap már utaznak haza. Kamerunba, ahol a
férfi dolgozik. Csak a szabadságukat töltötték itt. Címet cseréltünk,
és karácsonyra írtam nekik. Válaszoltak. Tudom, hogy nekik csak egy
kedves élmény voltam, de én velük, tőlük váltam felnőtt nővé, amit soha
nem lehet elfelejteni…
